„Minek fessek ki eladás előtt, majd a vevő megcsinálja magának, ahogy ő akarja…” – Biztos benne, hogy nincs ennél jobb megoldás?

A rendrakás sokat ér
Rendrakás 300 ezerért???
2017-05-01
MARSALA Home Staging lakáseladóknak
3 indok, amiért megéri felkészíteni a lakást eladás előtt!
2017-06-16

Kifessük-e a lakást eladás előtt vagy adjuk el úgy, ahogy van?

A lakás eladásánál az egyik fő kérdés: kifessük-e a lakást vagy úgy adjuk el, ahogy van, majd a vevő megcsinálja magának úgy, ahogy akarja?

Mindkét megoldás működik, úgy is el lehet adni, hogy nem költünk rá, a fő különbség azonban az, hogy egy tisztasági festéssel több százezer forintot nyerhet!

Hogyan nyerhetek a festéssel?

Ha festés nélkül, a mostani lakott állapotában kínáljuk a lakást, akkor a vevőnek nehéz lesz elképzelni az ő életét a lakásban, hiszen „át kellene látnia” a meglévő tapétán, gondolatban „le kellene csupaszítania” a falakat, el kellene képzelnie a frissen festett falak által adott tisztaság élményét…

Ráadásul gondoskodnia kellene a munka megszervezéséről, a mesteremberek odahívásáról, a határidőkről, az anyagok beszerzéséről, a határidők betartásáról…egy szóval rengeteg feladat és probléma megoldásáról…

Ha eladóként ezt átvállaljuk, azaz eladás előtt világos, semleges színnel mi festetjük ki a lakást, akkor az összes nyűgöt és macerát átvállaljuk a vevőtől. És mint tudjuk, a vevő nem megoldandó feladatokat, hanem lakást szeretne venni, minél gyorsabban és egyszerűbben!

Vállaljuk át a vevőtől, megéri!

Azzal, hogy nem hagyunk munkát a vevőnek, hanem kész, költözhető lakást kínálunk, a lakás már nem „jó állapotú”ként, hanem „azonnal költözhető”ként hirdethető! Az újszerű, azonnal költözhető lakások értéke pedig jóval magasabb, ami azt jelenti, hogy a festés költségén felül akár több százezer forint hasznot is könyvelhetünk el a felújítással!

Ugye megéri átgondolni???

 

Ha szeretne többet megtudni a témáról, szívesen megküldjük INGYENES e-mail sorozatunkat, ahol részletes tájékoztatást adunk a lakásfelkészítés minden lépéséről!  IGEN, KÉREM 

Ha tetszett a cikk, kérjük, ossza meg Facebook oldalunkat!

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhét − tizennégy =