Mennyi idő alatt adom el a lakásom?

Vendégblog – A rendről, ha el szeretnéd adni a lakásod
2018-01-05
Hogyan varázsoljuk vonzóvá eladó lakásunkat mindössze 2 óra alatt?
2018-02-01
MARSALA Home Staging

Mennyi idő alatt adom el a lakásom?
És mennyi idő alatt a felkészített lakásom?

 

2017-ben Budapesten a téglaépítésű lakások átlagos eladási ideje 100 nap volt az Otthoncentrum legújabb adatai alapján.  A teljes cikk ITT olvasható.

Ebben a cikkben két példát szeretnék bemutatni, ahol az eladásra felkészített lakások értékesítési ideje 0 nap, illetve 60 nap volt!

 

Home staging utáni azonnali eladás! – Budapest XVI. kerület

 

Az  első lakás Budapest XVI. kerületében lévő társasházi lakás. Két hónapig hirdették a legnagyobb ingatlanos portálon, de nem volt érdeklődő az ingatlanra.

Ekkor a tulajdonos hölgy megkeresett azzal, hogy készítsük fel a lakást az eladásra, mert minél hamarabb szeretnének költözni a már korábban megvásárolt másik lakásba.

Az első találkozáskor a fiatal édesanya már ismerte a home staginget, így tudta, hogy a lakásban tisztaságot és rendet kell teremteni, a csomagolható holmikat már el kell dobozolni, az apróbb hibákat ki kell javítani. Az első személyes egyeztetés után elkészítettem számára egy teendőlistát helyiségről helyiségre, beszerzendő tárgyak listáját beszerzési helyekkel és árakkal, amiket a tulajdonos hölgy a második találkozóra meg is oldott. A második személyes találkozón a próbafotózás előtti utolsó simítások, a dekoráció és a styling volt hátra.

Minden elkészült a tervezettnek megfelelően. Aznap este jött egy érdeklődő megnézni a lakást, aki ott helyben döntött és vételi ajánlatot is tett! A home staginget követő értékesítési idő gyakorlatilag 0 nap volt!

További képek a lakásról ITT érhetők el...

 

60 napon belüli eladás – Budapest III. kerület

A másik lakás Budapest II. kerületében található. Az ingatlant a tulajdonosok teljes körűen felújították, majd eladás előtt felkértek home staging tanácsadásra.  A tulajdonosoknak meg voltak a színvilágra vonatkozó elképzeléseik, az volt a feladatom, hogy hangoljam össze a kiegészítőket és a dekorációs elemeket, készüljön el a finomhangolás, azaz  tegyem fel a pontot arra a bizonyos “i”-re.

Miután ez megtörtént, a lakást meghirdették. Az ideális vevő 2 hónap múlva érkezett meg. Beleszeretett a lakásba és a teljes bútorzattal és kiegészítőkkel, dísztárgyakkal együtt alku nélküli vételi ajánlatot tett!

MARSALA Home Staging

További képek a lakásról ITT érhetők el...

 

Összefoglalva: A budapesti, téglaépítésű lakások átlagos eladási ideje 100 nap.
A home staging eszközeivel az eladó lakás rendezettebb, átláthatóbb, vonzóbb. A vevők számára ez lehetőséget nyújt arra, hogy meglássák a lakás valódi méreteit, a benne rejlő lehetőségeket és saját életüket.
Ez elősegíti a döntésüket, ezért a felkészített lakás  az átlaghoz képest lényegesen rövidebb idő alatt elkel az ingatlanpiacon!

 

Ha szeretne még több infót kapni a lakáseladással kapcsolatban, várom szeretettel az Eladó a lakásod? Hasznos infók, tippek, ötletek Facebook csoportban!

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

kettő × 4 =